Az első 5G kapcsolat már hazánkban is!

Hétfőn, a Magyar Telekom budapesti székházában, valós körülmények között létrehozta az első hazai, nem laboratóriumi 5G kapcsolatot. Mivel eleddig a (mobil)távközlési szektor sokat tipródott azon, bele merjen-e vágni az 5G bevezetésébe, kérdéses volt, vajon valaha is sor kerül-e erre.

Félelmük nem alaptalan, ugyanis ez az elképesztő, forradalmi változásokat és lehetőségeket hordozó folyamat fölöttébb összetett és költséges, ráadásul a megtérülés sem garantált. Ennek ellenére az ipari szereplők őrült versengésbe kezdtek, mert mindenki elsőként szeretne ötösre vizsgázni, vállalva akár annak kockázatát, hogy képesek akár még egy nem teljeskörűen szabványosított technológiát is implementálni.

Úgy tűnik, az kecsegtető lehetőségek hatására a Magyar Telekom is kedvet kapott a dologhoz, mely a hétfői demonstráció formájában meg is mutatkozott, példának okáért hogy az 5G-t nem kizárólag a mobilhálózatokon jelentkező kapacitásigény kiszolgálására szánják.

A Magyar Telekom budapesti székházában egy 3,7 GHz-es spektrumot használó 5G teszthálózat működik, melyen három esettanulmány került bemutatásra. Ezek a követkző témákra, esetekre, funckiókra fókuszáltak:

  1. Gyors orvosi beavatkozást megkönnyítő távdiagnózis.
  2. A videójátékoknál hasznos kiterjesztett valóság.
  3. Kommunikáció 5G adatkapcsolattal, mindez egy földön parkoló drón segítségével.

A Magyar Telekom úgy tervezi, hogy idővel ezen területeken mind az 5G által megnövelt sávszélességet, mind pedig a minimálisra csökkentett válaszidőt hatékonyan kamatoztathassa, illetve a vezetékes és a mobil kommunikáció előnyeit egyesíthesse. Ez új technológiai innováció áttörést hozhat az egészségügyben, a közlekedésben, az oktatásban és persze magában az iparban is. ,,A késleltetés nélküli, folyamatosan rendelkezésre álló villámgyors kapcsolat robotokat és gyártósorokat tud kiszolgálni.” – írja a MTI. Elképesztő lehetőségek rejlenek ugyanis a 5G-ben, de nem csak a sebessége végett, hanem a beépített hálózati intelligenciájában, illetve a más technológiákkal való együttműködési képességében.

A tervek szerint az 5G már akár 2020-ra is általánosan is elérhetővé válik Európában,és így Magyarországon is, azonban a Telekom-os hálózat költségeiről egyelőre nincs információ. A hazai tendert még nem lett kiírva, magára az új hálózatra való átállás pedig a partnerektől, illetve a meglévő ügyfeleiktől is függ.

 

Cikkünk az alábbi források alapján készült:
https://www.hwsw.hu/hirek/59039/telekom-5g-demo-teszthalozat-teszt-iot-m2m.html
https://itcafe.hu/hir/ericsson_mobilitas_jelentes_5g_iot.html
http://www.technokrata.hu/egazdasag/dotkom/2018/03/03/amerikaban-megkezdodott-az-orszagos-szintu-5g-halozat-kiepitese/
http://kamaraonline.hu/cikk/letrejott-az-elso-magyarorszagi-5g-kapcsolat-valos-korulmenyek-kozott

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.