Hajlítható, 93%-os kijelző/előlap arányú, 5G képes telefon 2019-ben?

Sok pletyka kering már a Samsung jövő évi jubileumi telefonjáról, az S10-ről, ami a “Beyond” kódnévre hallgat, melyet vélhetően a 2019 februári Mobil Világ Konferencián mutatnak majd be. De ott van jubileumi telefon, a Galaxy X is, mely lehet, hogy az a bizonyos, régóta rebesgetett hajlítható telefon lesz, amit a Samsung a 2019 januári CES-re tartogat. Vagy lehet, hogy ez a két telefon nem is két külön modell, hanem egy és ugyanaz lesz?

Sokan azt várják, hogy az S10 hozza az ujjlenyomat olvasó új formáját, a képernyőbe épített ujjlenyomat olvasót, amelyről már akár 2 éve is olvashattunk, de a készülékekbe való sikeresen applikáció sokáig nem kecsegtetett sikerrel. Ezen túl nagy esély van rá, hogy a Qualcomm-al való együttműködés gyanánt eljön az iPhone-okból már jól ismert 3D kamera modul, ami lehetővé teszi az arcfelismeréses azonosítást is, ezzel is felzárkózva a Samsung a riválisához.

Egyelőre úgy néz ki, hogy az S10 5,8, míg a nagytestvére, az S10 Plus pedig 6,3 hüvelykes kijelzővel fog rendelkezni. Vagyis – az S9 és S9 Plushoz képest – magában a képernyő méretében nem lesz nagyon változás. Ez azt is jelenti, hogy elég nagy eséllyel a fentebb említett két telefon tényleg két telefon lesz, és nem pedig a legendás hajlítható S10. Viszont, kijelző terén, így sem maradunk javulás nélkül, mivel az előzetes információk 93%-os kijelző/előlap arányt emlegetnek, mely jelentős növekedés lesz a S8 és S9 83,6%-ához képest. Ezen túlmenően természetesen 3.0-ás töltést is megkapja, mely az újabb csúcsmodelleknél nem meglepő. Azonban ami újításként hathat, az az 5G, mely bár a kiépítetlenség miatt hazánkban még nem jelent túl nagy előrelépést (a Telekom 2020 környékére tervezi a bevezetést), azonban világviszonylatban elég jelentős innováció.

Végül a két legfontosabb kérdés: mikor és mennyiért?

Mivel csak vélhetően 2019 január-februárban lesz bemutatva, így a telefonokat jó eséllyel február végén vagy márciusban lehet majd a boltokban is kapni. Az S9 és S9 Plus árarira alapozva az S10 és S10 Plus várhatóan 200 000 Ft felett lesz beszerezhető (lehet, inkább közelít majd a 300 000-hez), de nagy valószínűséggel – szolgáltatói kínálatban – jóval kedvezményesebben is megvásárolhatjuk majd 1-1 előfizetés keretében.

Forrás:
https://www.trustedreviews.com/news/galaxy-s10-release-date-specs-rumours-3456012
Kép forrása:
http://androgeek.hu/pictures/hardver/a-samsung-elvetette-a-galaxy-x-nevet-az-osszehajthato-mobil-kapcsan_1.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.